A növények éreznek fájdalmat?

Fákat ültetünk, kivágunk, ez a természet rendje és ezt  vallom. 

Van a kertünk kapujában két óriásira növekedett kb 25 éves tuja, ami már a kerítést döntögette és az utcán lévő vezetékeket is elérte, évek óta tervezzük, hogy kivágjuk. Mindig az lett a vége, hogy  sóhajtozva elodáztuk a döntést. Egy hete úgy döntöttünk, pontosabban a döntést nekem passzolta a férjem - hogy legyen meg aminek lennie kell. 

Tegnap elkezdődött a munka, persze saját kezűleg. Elő a láncfűrész és szép sorjában először az alsó ágak, majd egyre feljebb lévők kerültek sorba. A fele munkánál szóltam a férjemnek, hogy mégiscsak hagyjuk meg őket, mert most már egész csinosak és nem akadályoznak senkit. Viszont sok volt a felkopaszodott ág, nem volt az olyan esztétikus, de mivel életfának is nevezik ezt a bokrot, szokása, hogy nagyon meg tud újulni, ha megcsupálják. Talán ha szakítok rá időt, hogy meggyőzzem a nekibuzdult páromat, lehet, hogy hallgatott volna rám  és nem folytatjuk tovább a kivágását. Nem így történt.

Az utolsó munka fázisnál szólt is nekem, hogy rám is szükség van, mert mielőtt a törzsét elfűrészeli, azt ki kell  biztosítani, hogy nehogy a vezetékre, vagy a kerítésre dőljön, vagy beszoruljon a láncfűrész.

A fa felső harmadára került az erős kötél egyik vége, majd 15 méterrel távolabb a másik vége a derekamra. Megfeszült a kötél, éreztem az izmaimon, hogy milyen erős  ez a fa. Majd ahogy a fűrész a "húsába" beljebb haladt, lassan ez az erő elkezdett fogyni, majd megszűnt. (Nem biztos, hogy el tudom mondani amit éreztem, csak hasonlatokkal.) 

A következő perceket soha nem fogom elfelejteni.Már csak egy kis rész  kéreg tartotta egyensúlyban a fa törzsét de nem dőlt semerre, igyekeztem finoman ezt az egyensúlyt megtartani - 15 méter távolságból és abban a pillanatban a földrengéshez hasonlítható érzés kerített hatalmába, mint akinek kiment a lába alól a talaj. Már a kettéfűrészelt fa tartott egyensúlyban engem!!!!!!!!!!!! Mintha vigyázott volna rám. 

Minden rendben ment,  férjem időben odaért hozzám, és átvette a kötelet a fa törzse pedig oda dőlt  ahova a férjem mondta neki. Szépen, lassan.

Jött a második tujafa, ami vastagabb és magasabb volt mint az előző. Kötél a derekamon és a tenyeremben, de ez a fa mintha tusakodott volna velem, azt éreztem. Valami  bírkózás féle kezdődött. (Sejtettem, hogy nem fogom tudni kifejezni magamat, és lehet, hogy nem is tartanak ezek után már normálisnak engem.)

A fánk, nem adta meg egykönnyen magát, többször neki kellett fogni a fűrészelésnek is, a végén valódi bírkózás lett belőle, ketten húztuk a kötelet, sokáig rángattuk oda-vissza , ettől régen ki kellett volna dőlnie, a földig leért már a csúcsa, de akkor is még fel tudott egyenesedni.

A végén pontosan a másik fa  törzse mellé került a földre, pedig fizikailag lehetetlen volt hogy oda kerüljön. 

Mielőtt párom tüzet rakott az ágakból, hálásan megsímogattam pár selymes gallyát, aminek a finom olajos illata az egész kertet beborította.

A nap végén örültünk, hogy baj nélkül megúsztuk majd  békességgel lefeküdtünk aludni.

Ma, vagyis másnap nehezen bírtam felkelni, amikor felálltam derekamban óriási villámcsapás és mindkét lábamból kiment az összes erő. Mintha levágták volna. 

Karjaimmal támaszkodtam, kapaszkodtam a falba hogy majdcsak visszatér és elmozdulhatok, de nem, nem jött vissza. A négy injekció amit a gerinc mellé kaptam kissé javított a helyzetemen, de még ülni állni, feküdni kínok árán tudok csak.  

Folyton eszemben van ez a két tujafánk. 

Még 

        nem 

                volt 

                      itt 

                         az 

                             ideje,

                                      hogy 

                                             kivágjuk 

                                                           őket. 

                                                                 Én 

                                                          meg

                                                 "velük", 

                                             és 

                                 nélkülük 

                    viselhetem 

                a 

fájdalmamat.