Igaz történet - rólam

Thomas Carlyle a nagy skót esszéíró történetéről, - amikor felesége halála után megtalált naplóbejegyzésből tudta meg, hogy felesége mennyire szerette őt - eszembe jutott amikor egy tréningen az volt a feladat, hogy mit tennénk, ha kiderülne, hogy fél év múlva meg fogunk halni? Írjuk fel a sürgős elintézni valókat egy listára:

Kicsit elvicceltük a dolgot, de az élettől élesben is megkaptam ezt a feladatot. Rákos lettem, megműtöttek, szerettem volna szeretteimet megkímélni a fájdalomtól, először titkolóztam, de visszaemlékeztem a példára. Nem élhetek tovább úgy ahogy eddig, közölnöm kell családtagjaimmal, hogy nem szerethetem őket már sokáig. Ez a legnehezebb, nem is a fizikai fájdalom. Látni szomorúságukat és tehetetlenségüket, iszonyú volt. De amikor kiderül szólni kell, legalább akkor. Mert fel kell készülni a halálra, életünk utolsó "élményére".

Kettőn áll a vásár, ha mindig a másikra várunk, hogy megtegye az első lépést, lehet, hogy késő lesz! Tedd meg Te! Most! Soha nem késő elkezdeni szeretni és soha nem késő elkezdeni a másikra figyelni! Tudatosan!
Légy életvidám, de ne felejts el számolni a halállal!!!!

Ui.: Műtét előtt kértem a betegek gyógyító kenetét. Gyónáskor és a Szent Kenet felvételekor azt az üzenetet kaptam, hogy a betegségemet az Úr irgalma fogja kísérni. Nem azt, hogy nosza most meg fogok gyógyulni hanem, hogy az Úr irgalma rám száll. Jobban örültem ennek mint bármi másnak. A fájdalom, a keserűség nem volt már tovább szenvedés, inkább édes együttlét a Vígasztalóval a Szentlélek Istennel.

Azt kívánom Neked, ki e sorokat olvasod, hogy az Úr irgalma vigasztaljon meg Téged is!
Amen